Névadónk

                                                            

                                                                                                                             
                                                                                        Teichmann Vilmos                                                                                                                                   
                                                                                              (1898-1967)



Életrajzi adatok:

A csehországi Usti Nad Labem településen született 1898. október 29-én.
1920-ban a bécsi Hochschule für Bodenkulturban (Mezőgazdasági Főiskolán) tanult.
1922-ben anyagi nehézségei miatt a tanulást megszakította és Tornyospálcán az Eszényi-féle burgonya-nemesítő telepen vállalt munkát.
1924-ben folytatta főiskolai tanulmányait,1926-ban letette államvizsgáját Bécsben, s mint mezőgazdasági mérnök tért vissza Tornyospálcára.
1927-ben a Der Pionier című gazdasági szaklap szerkesztőségében dolgozott. 1928-ban a lontói növény-nemesítő telepre került vezetőnek, ott burgonya-, rozs,- búza és lucernanemesítéssel foglalkozott.
1929-ben visszatért Tornyospálcára, s 1939-ig a telep vezetője volt.
1939-ben a Tolna vármegyei Újbereki Gazdaságba került.
1943-ban Kisvárdán burgonyanemesítő telepet létesített és vezette 1947-ig, majd haláláig a Kisvárdai Növénynemesítő Telep igazgatója.
Tagja volt az MTA Növénynemesítési Bizottságának.
Debrecenben halt meg 1967. július 20-án.



Munkássága:
               
Burgonyafajták, melyeket ő nemesített ki: Gülbaba, Áldás, Krieger- Gyöngye, Aranyalma, Margit.

Egyéb növényfajták: Kisvárdai rozs, Fehérvirágú édes csillagfürt, Kisvárdai napraforgó, Homoki lucerna.

Írásai:
               
"                A burgonyavédelem legfőbb szabályai (Dohy Jánossal és Szirmai Jánossal, 1953)
"                Burgonyatermesztés (Rieger Bélával és Szabó Jánossal, 1954)

Részletes életrajz és munkásság:

Édesapja cukorgyári munkás volt, édesanyja parasztszülők gyermeke, akitől a mezőgazdaság szeretetét örökölte. Az elemi és reáliskola elvégzése után 1916-ban érettségi vizsgát tett kitűnő eredménnyel.
Az első világháborúban 17 évesen vesz részt az orosz fronton és tartalékos hadnagyként szerelt le. 1919-ben felvételt nyer a Bécsi Mezőgazdasági Főiskolára, ahol vizsgáit kitüntetéssel tette le. Tanulmányait kénytelen megszakítani, mivel szülei anyagi helyzete nem teszi lehetővé a fiúk taníttatását. Dolgozik és tanul, ekkor kerül Magyarországra, Tornyospálcára, Eszenyi Jenő birtokára. A burgonyanemesítő telepen dolgozik gyakornokként, ahol annyi pénzt sikerült keresnie, hogy 1924-ben folytatja tanulmányait Bécsben.
1926-ban kitüntetéssel megszerzi a mérnöki oklevelet és visszatér Tornyospálcára. Átveszi az Eszenyi-féle birtok vezetését, ahol érett és sikeres kutatóvá válik. Munkáján keresztül megszerette Magyarországot, a szabolcsi tájat, egzisztenciát, családot itt teremtett. 1930-ban kötöö házasságot Sehnert Hildegárddal, házasságából három gyermeke született. Mindhárom gyermeke nagy hatással volt apjuk munkája, így választották élethivatásuknak a mezőgazdaság és a természettudomány egy-egy szakterületét.
1943-ban Kisvárdán megszervezi az Állami Növénynemesítő Telepet. 1944-ben a második világháború miatt a telep értékeit először az ország belsejébe, majd onnan Ausztriába menekítette. 1947-ben hazatérésre és szolgálattételre szólították fel. Ekkor kapta meg a magyar állampolgárságot és lehetővé tették számára, hogy visszatérjen Kisvárdára az általa felállított telep vezetésére.
1949-ben megalakult a Növénytermesztési Tanács és Teichmann Vilmost a tanács tagjává választották. A Magyar Tudományos Akadémia Növénynemesítő Bizottsága is felvette sorai közé, ahol a Burgonyatermesztési Osztály munkáját irányította, munkáját megbecsülték, sikereit elismerték. 1954-ben Munka Érdemrendet kapott. 1959-ben a Magyar Tudományos Minősítő Bizottsága a mezőgazdasági tudományok kandidátusává nyilvánította. 1966-ban saját kérésére nyugdíjazzák. Betegsége ellenére szaktanácsaival tovább segítette a telepen dolgozó munkáját. Tanítványai a lakásán is felkeresték, hogy beszámoljanak a kísérleteik eredményeiről, kikérjék a tudós véleményét. 1967. július 20-án hossza betegség után, 69 éves korában hunyt el. Sírja a debreceni Köztemető főkapuja közelében található.
Így élt és dolgozott a leghíresebb magyar burgonyanemesítő, az ember, a kutató.
"Alkotó ember volt, és a magyar nemzet a legnagyobb elismeréssel kell, hogy adózzon emlékének!" írja róla Rédei György professzor.
Emlékét a róla elnevezett kísérleti telepen márványtábla és mellszobor, iskolánk pedig tíz éve őrzi.